1989 – Irány a világvége
Új tájakat felfedezni, idegen kultúrákat megismeri – ennél izgalmasabb időtöltést aligha választhatunk, pláne, ha motorkerékpárral kelünk útra. Igen ám, de a kaland ezernyi veszélyt és kihívást tartogat, ezért világjárásra csakis megbízható, sokcélú bringa jöhet szóba. Tudták ezt a Honda mérnökei is, újfent beneveztek hát a Dakar-ralira, és a kegyetlen sivatagi környezetben kezdték meg a fejlesztést. Egy erős, mégis gazdaságos, 742 köbcentis V2-est alkottak, ezt tették bele a különlegesen masszív vázba, s ültették rá a nehéz terepre szánt futóműre. A nóvum NXR750V típuskóddal vágott neki a dűnéknek 1986-ban, s hála az erőfeszítéseknek, elsőként érte el Szenegál fővárosát. Ennek ellenére a legnagyobb óvatossággal jártak el a tervezők: még kétszer megnyerték vele a Dakart, majd piacra dobtak egy 650-es, visszafogott változatot, mint afféle előzetest. Miközben a Honda XRV650 Africa Twin „előkészítette a terepet” nagy testvérének, az NXR tovább nyerte a Dakarokat, s csak 1989 decemberében, immáron tökélyre fejlesztve gurult a nagyközönség elé. Sokszor volt már csődület a Honda standja körül a Kölni Motorkiállításon, de soha akkora, mint akkor télen, mikor a világ legtávolabbi sarka is elérhetővé vált a motorosok számára.