A Honda dicső múltja és jövője a Glemseck 101 fesztiválon

2018. augusztus 31.

  • Mick Doohan újra bőrruhát ölt, és benevez a nyolcad mérföldes „Sprint International” versenyre, mégpedig egy nemrég napvilágot látott, különleges CB1000R-rel
  • Fél tucat egyedi Hondát csodálhat meg a nagyközönség, melyek közül három napjaink motorjaiból készült, míg a másik háromhoz a japán gyár klasszikusai szolgáltak alapul
  • Idén már 13. alkalommal rendezik meg a Glemseck 101 fesztivált    

Most hétvégén, a németországi Leonbergben zajlik az immáron hagyományosnak mondható Glemseck 101, ahol a Honda hat épített gépet leplez le, s ezek egyikét indítják is a nyolcad mérföldes, „Sprint International" névre keresztelt meghívásos versenyen.

A hatosfogat tagjai közül három a hetvenes évek klasszikusaiból készült:

A jellegzetes CX500 már jó ideje a motorépítők egyik kedvence, a hosszirányban rögzített V2-esről elhíresült masinát ezúttal a dartfordi Libra Coachworks szakembere, Michael Michael vette kezelésbe. A díjnyertes kétkerekű alkatrészeit kézzel formálták, beleértve a díszes varrással ékesített nyerget és a mester „kézjegyét” viselő kipufogót.

Szintén párját ritkító a világ első sorozatgyártott superbike-ja, a CB750 – a legendás modell ezúttal a Kaspeed Customs műhelyében született újjá. A családi vállalkozás tagjai több mint kétszáz munkaórát töltöttek a négyhengeres Honda csinosításával, amely háromdimenziós számítógépes tervezés segítségével nyerte el végső, rendkívül harmonikus formáját. Egyebek mellett csinosabb alumínium első sárvédő, átdolgozott, karcsú üzemanyagtartály és klasszikus café racer farokidom teszi még vonzóbbá a Honda egykori sportmotorját.

Glemsecken jelen lesz a hetvenes évek ikonja is, a tetőtől-talpig átalakított ezres Gold Wing, mely Roy Holtman munkáját dicséri. A holland szakember megőrizte a GW letisztult vonalait, ugyanakkor még hangsúlyosabbá tette a négyhengeres erőforrást, emellett egyedi tankkal, üléssel és kettő-a-kettőbe kipufogórendszerrel szerelte fel a motort. Mindezt megkoronázza a katonai stílusú, szintén Gold Wing emblémát viselő, zárható csomagtartó.

Természetesen napjaink legnépszerűbb Hondái, pontosabban ezek átiratai is jelen lesznek a fesztiválon:

Óriási sikert aratott Európában az idén visszatért Monkey, s ez nem is csoda, hiszen a modellben tökéletesen ötvözték a régies, szerethető formát az olyan műszaki csemegékkel, mint a LED-es lámpatest, a fordított első teleszkóppár, a kifinomult, helyzetérzékelővel társított blokkolásgátló vagy éppen a folyadékkristályos kijelző. A lakóautó-tulajdonosok körében oly népszerű Monkey ezúttal Dirk Öhlerking kezei között született újjá a Kingston Custom műhelyében. A német szakember kifejezetten a Glemseck 101-re építette a flat tracker stílusú kétkerekűt, mélyreható munkája során átalakította a vázat, lecserélte a kormányt, egyedi nyerget és kipufogót gyártott, míg a gép lábtartóit egy 1976-os Honda Elsinore 125-ről kölcsönözte. Mindezt megkoronázza a rendkívül igényes, arany és Honda-trikolor fényezés, mellyel igazán ámulatba ejtő lett a japánok újdonsága.

A Monkey-hoz hasonlóan Németországból származik Jens Kratschmar páratlan CB1000R-je is, ami a Neo Daemon nevet viseli. A Honda idei kínálatának egyik ékkövét fényvisszaverő VTN-köntösbe öltöztették, különleges, fehérre festett kipufogóból tör elő az ezres négyhengeres hangja, s kormányát, fékcsöveit, visszajelzőit és kezelőszerveit is lecserélték a még harmonikusabb végeredmény érdekében.

Szintén CB1000R-ből készült a felhozatal talán legérdekesebb darabja, ezt a brit Honda Racing szakemberei építették, mégpedig az ötszörös gyorsaságimotoros-világbajnok, Mick Doohan számára. A nyolcad mérföldes „Sprint International" versenyen debütáló Honda úttartásáért – a Fireblade SP-ről ismert – Öhlins futómű felel, emellett Akrapovič kipufogóval, Brembo fékrendszerrel, egyedi lengővillával és tengelykapcsolóval, no meg a Rizoma szemet gyönyörködtető kezelőszerveivel vált még csábítóbbá. A sajátos, „Neo Sports Café” stílusú Glemseck CB1000R – a Monkey-hoz hasonlóan – arany és trikolor fényezéssel lép a nagyközönség elé.

A látogatók ízelítőt kaphatnak a Honda jelenlegi, illetve a hetvenes években tündöklő modelljeiből, a megjelent motorok közös pontja, hogy egytől-egyig a legnagyobb, évente megrendezett európai esemény, a Glemseck 101 szellemében születtek. Arról nem beszélve, hogy tökéletesen megtestesítik a cégalapító, Soichiro Honda gyakran emlegetett mottóját: „Az a valódi boldogság, amikor tudásodat és készségeidet latba vetve létrehozol valami újat.”     

Megjegyzések:

1) A Glemseck 101 egy Leonbergben zajló, több tízezer látogatót vonzó esemény. Idén már 13. alkalommal rendezik meg a kontinens egyik legfontosabb motoros rendezvényét.

Maga Glemseck arról híres, hogy a hatvanas évekig itt, pontosabban a közelben fekvő Solitude pályán mérték össze tudásukat a leggyorsabb autó- és motorversenyzők. Ezt a szellemiséget tartja életben a háromnapos Glemseck 101 fesztivál, melynek célja, hogy napjaink rajongói is belekóstolhassanak a korábbi összecsapások hangulatába. A részvétel ingyenes, és bármilyen gyártmányú, illetve stílusú járművel látogatható.

Kivételesen nagy, egy mérföld hosszú boxutcában sorakoznak a legfontosabb európai klubok és motorépítők, a látogatók pedig a kereskedők színes forgatagában, élő koncerteken, valamint a nyolcadmérföldes versenyeken múlathatják az időt.

2) További információ a legfontosabb résztvevőkről:

Facebook:

/RH Motorcycles (GL1800)

/Roadstermag (Neo Daemon CB1000R)

/Kingston Custom (Monkey Tracker)

/kaspeed.moto (Kaspeed CB750)

Instagram:

@libracustoms (CX500)