Soichiro Honda az első Forma-1-es futamunkon a német nagydíjon, 1964-ben.

A tűzkeresztség

Soichiro Honda mondta egyszer, hogy a „siker 99 százalékban kudarc”, és mióta 1962-ben elkezdtünk tesztelni, hogy felkészüljünk az első Forma-1-es versenyünkre, az 1964-es német nagydíjra, nekünk is számos kihívással meg kellett küzdenünk.

  • AZ ELSŐ ÉVEK

    1962–1967

  • AZ ARANYKOR

    1986–1988

Görgetés

F1 race cars on the track.

Az aranykor

1987-ben a Lotus és a Williams autóiban egyaránt Honda-szív dobogott, és végre valóra vált a győzelem, amelyről Soichiro Honda oly sokat álmodott: a versenyzői és a konstruktőri világbajnokságon is megszereztük az első helyet.

F1 race cars on the track.

A Honda teljesítménye

1988-ban folytatódott a nyerő széria: a McLaren, és nagyszerű pilótái, Alain Prost és Ayrton Senna a hihetetlenül erős RA168-E V6 motorral meghódították a legmagasabb csúcsokat. A versenynaptárban szereplő 16 versenyből 15-öt mi nyertünk, Ayrton magasba emelhette a legjobb versenyzőnek járó kupát, és ismét miénk lehetett a konstruktőri világbajnoki cím is.

F1 race cars on the track.

Legendás versenyzők

A turbókorszak után, 1989-ben a McLaren-Honda csapat egyedülálló, V10-es motorra váltott. Ayrton Senna és Alain Prost ismét szállította a konstruktőri bajnoki címet, az egyéni címet ezúttal Prost nyerte.

F1 race cars on the track.

Hajtóerő

Második F1-ben töltött időszakunk 1992-ben, az ausztrál GP-vel ért véget, ahol a McLaren-Honda és Gerhard Berger szerezte meg az első helyet. A későbbi szezonokban már csak korlátozottan vettünk részt, 2000-ig motorokat szállítottunk különböző csapatoknak.

A következő szint

A tempó növelése.

2000-ben a BAR motorbeszállítójaként ismét indulhattunk a Forma 1-ben, 2004-ben pedig második helyen végeztünk a konstruktőri világbajnokságban. 2006-ban a Honda F1 Racing névre átkeresztelt csapat megnyerte a magyar nagydíjat – Jenson Button ezen a versenyen szerezte meg élete első Forma-1-es győzelmét. 2007-ben útjára indítottuk az „Earth Dreams” motorprogramot, amelyet a globális pénzügyi válság miatt fel kellett függesztenünk. 2009-ben azonban az immár Brawn néven versenyző csapat befejezte az autó fejlesztését, és Jenson Button az első hét versenyből hatot megnyert, és az idény végén az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is sikerült megszereznünk.

Close up of 1.6 litre turbocharged engines.

A tűz újra lángra lobban

2014-ben a Forma-1 hibrid hajtásegységekre váltott, a versenyautókat pedig ettől kezdve hatékony, 1,6 literes turbófeltöltős motorok repítik a cél felé. A versengés hívó szava ellenállhatatlannak bizonyult, és 2015-ben ismét rajthoz álltunk: új életet leheltünk a versenysportok egyik leghíresebb összefogásába, a Honda-McLarenbe.

További információk a hibrid technológiáról
Close up of 1.6 litre turbocharged engines.

A jövő alapjai

Új partnerünkkel, a Scuderia Toro Rossóval belevágtunk az STR14 és az RA618H tesztelésébe. Ez az év a Honda Racing F1 vezetésében is változásokat hozott, Toyoharu Tanabe vette át a műszaki igazgató szerepét. Elértük a visszatérés óta legjobb eredményünket: a bahreini futamon a negyedik helyen végeztünk. Talán az eredmények szempontjából nem ez volt a legdicsőbb évünk, de leraktuk a jövőbeni sikerekhez szükséges alapokat.

Close up of 1.6 litre turbocharged engines.

Új csapatok és új arcok

2019-ben a Scuderia Toro Rosso mellett az Aston Martin Red Bull is a Honda Power mellett tette le a voksát. 2002 óta először fordult elő, hogy négy autó is a mi motorunkkal állt a rajtrácshoz. Pierre Gasly és Max Verstappen mellett Alex Albon és Daniil Kvyat személyében új arcokat üdvözölhettünk a Honda családjában. A legsikeresebbnek Verstappen bizonyult, aki kilencszer állhatott fel a dobogóra, háromszor a legmagasabb fokra. A Scuderia Toro Rosso sosem szerzett még ennyi pontot, és versenyzői háromszor végeztek az első három között.