Fenntarthatóság Európában

A Hondát megalapítása óta az emberek és a társadalom segítésének vágya vezérli. A fenntarthatósághoz való hozzáállásunkat Európában ma is a következők határozzák meg: káros környezeti hatások csökkentése, a biztonság javítása, munkatársaink támogatása, valamint az általunk működtetett közösségekhez való pozitív hozzájárulás.

A Honda azon célkitűzését szem előtt tartva, hogy „olyan vállalat legyen, amelynek létezését a társadalom is kívánatosnak tartja”, a Honda Motor Europe a transzparencia erősítésén, saját hatásainak, kockázatainak és lehetőségeinek jobb megértésén, valamint a környezeti és társadalmi fejlődést támogató, konkrét és bizonyítékokon alapuló intézkedések megvalósításán dolgozik.

A Honda 2030-as víziója

A Honda globális, 2030-as jövőképének a lényege, hogy világszerte az embereket szolgálja, és lehetővé tegye, hogy megéljék az életükben rejlő lehetőségek kibontakoztatásának örömét. Európában ez a vízió arra ösztöni a céget, hogy támogassa a mobilitás fejlesztését, igyekezzen megfelelni az ügyfelek és a társadalom változó elvárásainak, és hozzájáruljon az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

Ennek az elképzelésnek a középpontjában az áll, hogy a Honda elkötelezett a magas színvonalú termékek és szolgáltatások biztosítása mellett, amelyek megfelelnek a különböző egyéni igényeknek, és hogy előmozdítsa a fejlődést olyan területeken, mint a környezeti felelősségvállalás, a biztonság és a társadalmi szerepvállalás.

Karbonsemlegesség Karbonsemlegesség

Háromszoros fellépés a 2050-re kitűzött zéró kibocsátás eléréséért

A Honda globális célkitűzése, hogy 2050-re valamennyi terméke és vállalati tevékenysége terén a karbonsemlegesség elérésén dolgozzon, valamint előmozdítsa az erőforrások körforgását.

A Honda a Triple Action to Zero keretrendszerén keresztül három, egymással összefüggő területre összpontosít: a karbonsemlegességre, a „tiszta energiára” és az erőforrások körforgására. A keretrendszerben a Honda a „tiszta energia” kifejezést azokra a kezdeményezésekre használja, amelyek célja a megújuló energiaforrások, valamint az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású energiamegoldások alkalmazásának növelése.

Ezek a prioritások együttesen irányt mutatnak a Honda termékek teljes életciklusa során a környezeti hatások csökkentésére irányuló törekvéseinek, beleértve az energia és a természeti erőforrások felhasználását a termékekben, a gyártásban és a vállalati működés során.

Európában ez a keretrendszer támogatja a Honda Motor Europe fenntarthatósági megközelítését, és alapul szolgál a működés, a logisztika, a termékfejlesztés és az erőforrás-hatékonyság területén megvalósuló kezdeményezésekhez.

Az elektromos járművek hatótávolsága

 

A Honda villamosított termékstratégiája

Európában a Honda személyautó-kínálatának meghatározó modelljei ma már elektrifikált hajtáslánccal érhetők el. A hibrid elektromos technológia fontos szerepet játszik abban, hogy az ügyfelek a hagyományos benzines járművekhez képest csökkenthessék a kipufogógáz-kibocsátást, miközben megőrzik az általuk elvárt rugalmasságot és vezetési élményt.

A Honda továbbra is fejleszti a hibrid és akkumulátoros elektromos technológiákat annak a hosszú távú globális célkitűzésének részeként, hogy 2050-re valamennyi terméke és vállalati tevékenysége terén a karbonsemlegesség elérésén dolgozzon. A változó piaci körülmények és a fogyasztói igények tükrében a vállalalt megerősíti e:HEV hibrid-elektromos rendszereit, és folyamatosan készül az elektromos járművek jövőbeni terjedésére a következő generációs elektromobilitási termékek révén.

A Honda elkötelezett célja, hogy a villamosítás a motorkerékpárokat is elérje. Az EM1 e: és CUV e: modellek európai bevezetését követően megjelent a WN7, a Honda első, beépített akkumulátoros elektromos naked motorkerékpárja. A modell megjelenése összhangban áll a Honda azon célkitűzésével, hogy a 2040-es évek soránforgalomba kerülő motorkerékpár-termékei terén a karbonsemlegesség elérésén dolgozzon.

 

Mit tesz a Honda?

A Honda Európa-szerte a működésének különböző területein megvalósuló fenntarthatósági kezdeményezésekbe fektet be. Rövidfilmünk bemutat néhányat ezek közül a kezdeményezések közül.

A zéró környezeti hatás elérése érdekében

A Honda globális környezetvédelmi törekvéseit az a cél vezérli, hogy szeretnénk csökkenteni a termékeink és a vállalati tevékenységeink környezeti hatásait. Emellett támogatjuk a fenntarthatóbb társadalom megvalósítását célzó kezdeményezéseket is.

A Honda Motor Europe egész Európában konkrét lépéseket tesz a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, az energiahatékonyság, az erőforrások körforgásos használata, a hulladékcsökkentés, a vízgazdálkodás és a környezetkímélő logisztika terén.

Fedezze fel, hogy milyen megoldásokat vezettünk be a Honda európai tevékenységében és értékláncában!

Támogatjuk az embereket az álmaik megvalósításában

A Honda proaktívan részt vesz az európai közösségek életében, támogatja a sokszínűséget, és hozzájárul a társadalmi problémák megoldásához. Ismerje meg, hogyan járulnak hozzá a kezdeményezéseink egy jobb társadalom felépítéséhez!

Az emberi életek megóvása a biztonságtechnológia fejlesztésével

A Honda folyamatosan fejleszti a biztonságtechnológiáját, és támogatja az ismeretterjesztést, hogy olyan társadalomban élhessünk, ahol az emberek teljes szabadságban és nyugalomban közlekedhetnek.

A vállalati felelősségvállalás és átláthatóság megerősítése

A Honda célja, hogy olyan vállalatként működjön, amelynek létezését a társadalom is igényli, ezért a Honda globális fenntarthatósági elképzeléseivel összhangban folyamatosan erősítjük európai vállalatirányítási eljárásainkat.