
Az álmok ereje
Vállalatunk alapítója, Honda Szóicsiró mindig is a jövőről álmodott. Általában akkor, amikor épp megvalósította. Az álom akkor kezdődött, amikor Szóicsiró először látott autót. Annak szentelte életét, hogy álma valóra váljon.

Az álmok megvalósulhatnak
Honda Szóicsiró szerette a saját kezével megalkotni, amit elképzelt. „Akkor érzem magam a legjobban, ha villáskulcs van a kezemben” – mondogatta.
Két keréken szép az élet
A legelső Honda termék:
Honda Szóicsiró az alkatrészgyártás révén tanulta ki a járműkészítés csínját-bínját. Gyorsan tanult, vállalkozása pedig szépen gyarapodott – ám közbeszólt a második világháború, s neki újra kellett kezdenie az építkezést. Ezúttal nagyot álmodott. Megalkotta a Honda első saját fejlesztésű járművét, a Type A motorkerékpárt.
Mozgatásáról átalakított generátorhajtó-motor gondoskodott, amely korábban egy katonai rádió áramellátását biztosította. Azonnali siker lett. Miután elfogytak a hadsereg leselejtezett aggregátorjai, Szóicsiró saját erőgépet tervezett. 1948-ben megalakult a Honda Motor Co. Ltd. vállalat. Az álom valósággá vált.

Egységben az erő
Az első Honda autó:
A hatvanas évekre a Honda a világ legnagyobb motorkerékpár-gyártójává nőtte ki magát, a vásárlók pedig egyre többet akartak. Válaszul Szóicsiró 1962-ben előrukkolt egy gyönyörű sportkocsi-prototípussal, amely egy évvel később, S500 néven került sorozatgyártásba.
Két éven belül új üzemegységre lett szükség, hogy teljesíteni lehessen a megrendeléseket. Szóicsiró egykori álma immár kézzelfogható volt, és közben tomboltak a hatvanas évek.

Az amerikai álom
1959-ben – Los Angeles-i bázissal – megindult a Hondák tengeren túli értékesítése, a japán újonc tehát exportőrré lépett elő. Az amerikai Honda szinte letarolta a piacot, amiben nagy szerepe volt a hatvanas évek híres reklámkampányának is, amely – szabad fordításban – a következőt hirdette: „A legkedvesebb emberek Hondával járnak.” (Ez igaz…)

Az American Honda Motor Co. Inc. vállalat eredetileg azért jött létre, hogy a Honda Super Cub modellt értékesítse. Ám gyorsan kiderült, hogy az Egyesült Államok sokkal inkább az autók, mintsem a motorkerékpárok országa.
Költözés Európába
1962-ben a Honda illetékesei bejelentették, hogy a belgiumi Aalstban megépítik a vállalat első Japánon kívüli üzemegységét. Az üzem egy éven belül készen állt a gyártásra, és maga Honda Szóicsiró nyitotta meg. A Honda Motor Co. Ltd. mindössze 15 éve létezett, de már nemzetközi szinten működött.

A Honda Civic egy páratlanul takarékos jármű volt, amely fenekestül felforgatta az amerikai autópiacot. Mivel megfelelt az új levegőtisztasági törvény előírásainak, rendkívül erős konkurenciát jelentett a benzinfaló helyi gyártású modelleknek.
Az álmok alapanyagai
NSX: a Honda szupersportkocsija. A nyolcvanas évekre a Honda világszerte ismertté vált. Ezáltal új lehetőségek nyíltak vállalatunk számára: szupersportkocsit építhettünk mindenféle megkötés nélkül. „Szupersportkocsit építeni minden fejlesztőmérnök álma” – árulta el Uehara Sigeru, az NSX-projekt vezetője.

Az összetéveszthetetlen NSX: minden szempontból szupersportkocsi.
Versenyzői gének
A New Sportscar-eXperimental néven emlegetett fejlesztési folyamat eredményeként megszületett a legendás NSX, amelynek kidolgozásában a világbajnok pilóta, Ayrton Senna is jelentős szerepet vállalt. Amikor 1989-ben leleplezték, a Honda álomautója mindenkit elkápráztatott, a riválisok tervezői pedig jó pár éjszakán át forgolódtak miatta álmatlanul.

Erő és könnyedség: Az F–16-os vadászrepülő ihletésére tervezett NSX a legelső olyan sorozatgyártású autó volt a világon, amelyik teljesen alumínium és félig monocoque karosszériát kapott.
Tudjon meg többet
Ismerje meg, hogy jutottunk el oda, ahol ma tartunk, és idézze fel velünk együtt a régmúlt Hondáit
Elolvasom