A Honda Racing csillagai
A győzni akarás tüze mindennél fényesebben világít, igazából mégsem ez számít, hanem a gondos felkészülés és a tanulás.
A tudás hatalma
Soichiro Honda imádta a versenyzést. A harmincas években bátyjával állt rajthoz egy házilag felkészített Forddal. Nem sokkal a Honda alapítását követően, 1949-ben benevezte motorkerékpárjainkat a nevesebb versenyekre, és megannyi díjat söpörhettünk be. Soichiro nem állt meg itt. Olyan autóval szeretett volna bajnokká válni, amelyet maga épített, beleértve a motort és a futóművet is. A első lépéseket 1964-ben tette meg céljai felé, nem máshol, mint az autóversenyzés királykategóriájában, a Formula-1-ben.
A győztes formula
A Honda "zöld" versenyzése
A 2007-es esztendőben indítottuk útjára Earth Dreams névre keresztelt motorfejlesztési programunkat. Nem voltak kimagaslóak az eredményeink, de komoly előrelépést értünk el Ross Brawn irányítása alatt, s csak akkor léptünk vissza, mikor összeomlott a világgazdaság és minden erőnkkel az üzletmenetre kellett koncentrálnunk.
Vissza a csúcsra : Button F1 bajnok
Az ezredfordulót követően úgy határoztunk, hogy visszatérünk, egyúttal motorokat szállítottunk a BAR csapatnak. A 2004-es szezon nem sikerült valami fényesen, de 2006-ban – Honda F1 Racing névre átkeresztelt – csapatunk megnyerte a Magyar Nagydíjat. Ekkor szerezte meg első F1-es győzelmét Jenson Button.
Ross Brawn és Nick Fry – némi hondás segítséggel – megvásárolta a brackley-i gárdát, és befejezte a 2009-es szezonra szánt versenygép fejlesztését. A Brawn GP névre átkeresztelt csapat Jenson Buttont választotta pilótának, aki nemcsak megnyert hat versenyt az első hétből, hanem a pilóták és a konstruktőrök kupáját is megszerezte.
A motorsport előrevisz minket
A Honda egyszerűen nem tud hosszan távol maradni a motorsporttól. Nagy vágyunk volt, hogy részesei legyünk az F1 új, hibrid korszakának, és bővítsük tudásunkat, ezért 2015-ben megegyeztünk a futóműért felelős McLarennel. A 2020-2021-es évben két becsvágyó versenycsapattal dolgozunk együtt: a Red Bull Scuderia AlphaTaurival és az Aston Martin Red Bull-lal. A szezon nagyszerűen ért véget: Max, a Red Bull csapat pilótája megnyerte a 2021-es F1-trófeát.
Mérlegünk 31 év Forma-1-es szereplés után
Megmutattuk, hogy a versenyszellem sosem húny ki: visszatértünk a dobogó legfelső fokára az első F1-es győzelmünkkel, majd ismét visszavonultunk a versenyzéstől.
A Forma–1-ben eltöltött évek száma: 31
Győzelmek száma: 89
Versenyzői bajnoki címek: 6
Konstruktőri bajnoki címek: 6
Dicsőséglista
Egy gyors pillantás sportsikereinkre, közöttük az egyéni és a konstruktőri kupákra.
2 futamgyőzelem
Richie GINTHER (US) 1
John SURTEES (UK) 1
69 futamgyőzelem
Keke ROSBERG (Finnország) 3
Nigel MANSELL (UK) 13
Nelson PIQUET (Brazília) 7
Ayrton SENNA (Brazília) 32
Alain PROST (Franciaország) 11
Gerhard BERGER (Ausztria) 3
1987 Nelson PIQUET (Brazília)
1988 Ayrton SENNA (Brazília)
1989 Alain PROST (Franciaország)
1990 Ayrton SENNA (Brazília)
1991 Ayrton SENNA (Brazília)
1986 Williams Honda (FW11)
1987 Williams Honda (FW11B)
1988 McLaren Honda (MP4/4)
1989 McLaren Honda (MP4/5)
1990 McLaren Honda (MP4/5B)
1991 McLaren Honda (MP4/6)
1 futamgyőzelem
Jenson BUTTON (UK) 1
17 futamgyőzelem
Max Verstappen, Sergio Perez, Pierre Gasly
A célvonal soha nem az út vége: Versenypályáról a közútra.
Azt mondják, a fejlődés a verseny velejárója. Az biztos, hogy mi rengeteget fejlődtünk a különféle viadalokon, és amit megtanultunk a pályán, azt felhasználtuk utcai járműveink tervezésénél. A versenypálya nekünk nem más, mint járműipari tesztlabor. A határok feszegetésével a holnap autóihoz juthatunk el. Győzelem vagy veszteség – nekünk mindegy, soha nem adjuk fel! A célvonal egy új verseny rajtja, ez éltet minket.
Ismerje meg a Honda új, versenyzés által inspirált modelljeit!