Japán, Tokió, 2023. október 25. – A Honda Motor Co., Ltd igazgatója, elnöke és képviselője, Toshihiro Mibe, ma sajtótájékoztatót tartott a Japán Mobilitás Kiállításon az alábbi témákat érintve.
JAPÁN MOBILITÁSI KIÁLLÍTÁS
A Japán Mobilitási Kiállítás (Japan Mobility Show) néven újjászületett Tokiói Autószalon (Tokyo Motor Show) nemcsak az autók és motorkerékpárok jövőjét ismerteti meg a látogatókkal, hanem a tágabb értelemben vett mobilitási eszközöket, szolgáltatásokat és technológiákat is.
A Honda története motorkerékpár-gyártással kezdődött, de a márka választéka idővel egyéb mobilitási eszközökkel, például autókkal és repülőgépekkel bővült. Az első Japán Mobilitási Kiállításon a jelenkori és jövőbeni mobilitási megoldásainkat mutatjuk majd be.
Lehetőséget adunk az érdeklődőknek, hogy megismerjék a Honda jövőbeni mobilitásról szőtt álmait, sőt arra is, hogy csatlakozzanak hozzánk, és részt vegyenek a modern mobilitás megteremtésében.
A szenvedélyünk, ami a Honda jelmondata mögött rejlik, “The Power of Dreams (Az álmok ereje) — Miként hozzuk mozgásba Önt”
Idén ünnepeljük a Honda alapításának 75. évfordulóját. Ha visszatekintünk a Honda múltban gyártott, emberek és közösségek életét megkönnyítő mobilitási eszközeire, egyértelműen látszik, hogy a céget mindig is az „álmok” hajtották, illetve tették alkalmassá arra, hogy leküzdhetetlennek tűnő problémákat is megoldjon.
The Power of Dreams – az álmok ereje. Ez a Honda jelmondata, ami nem egyébről árulkodik, mint hogy a Honda munkatársait mindig is az álmok ösztökélték a mobilitási eszközök és szolgáltatások kidolgozására. Ezek nemcsak a helyváltoztatásban segítették az embereket, hanem szívüket is megdobogtatták, sőt nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megvalósíthassák újabb és újabb álmaikat, melyek a jövőt formálják.
Azért választottuk „Honda Dream Loop”-ot standunk témájának, mert abba a jövőbe kalauzolja el az érdeklődőket, amit az emberek álmai formálnak, ami egy végtelen hurok. Ezek az álmok egyre inkább kiteljesednek, méghozzá olyan mobilitási eszközökben és szolgáltatásokban, melyek alapját a Honda álmaiban szereplő fejlesztések adják.
Egyedülálló értéktámogatás a Hondánál – „Átlép és kiterjeszt”
De milyenek azok a „mobilitási eszközök és szolgáltatások, melyek alapját a Honda álmaiban szereplő fejlesztések adják"? Nos, lehetővé teszik, hogy az emberek „átléphessék a tér és az idő korlátait, s kiterjeszthessék képességeiket, illetve lehetőségeiket”. Ezt a két fő értéket hordozza minden Honda termék és szolgáltatás, ami az elmúlt 75 évben napvilágot látott, és ez a jövőbeni fejlesztések esetében sem lesz másként.
A mobilitásnak köszönhetően új dolgokat fedezhetünk fel és új emberekkel találkozhatunk, tehát kibővíthetjük a világot, amelyben élünk. Mindazonáltal a helyváltoztatást számos körülmény nehezíti. A távolságok leküzdése néha sok időbe telik, és az utazás alatt általában semmi egyebet nem tehetünk. Az is megesik, hogy megfelelő szállítóeszköz hiányában bizonyos helyekre nem juthatunk el. A Honda azt szeretné, hogy az emberek leküzdhessék az akadályokat, ezért a jövőben is olyan mobilitási eszközök kidolgozására törekszünk, amelyek a helyváltoztatás élvezetével és szabadságával ajándékozzák meg a felhasználókat.
Az elvárásoknak messzemenőkig megfelelő, új mobilitási termékekkel és szolgáltatásokkal még messzebbre mehetünk, sőt a menetidő is lerövidülhet. Olyan helyekre is elérhetünk, ahová eszközök nélkül, saját erejéből nem juthatna el az ember. Az új mobilitási eszközökkel és szolgáltatásokkal az emberek olyan dolgokat tehetnek meg, amelyekre eddig nem volt lehetőségük. Ez az érték szavatolja, hogy az emberek „kibővíthessék lehetőségeik körét”.
A Honda kiállítási területén azokat a különféle mobilitási termékeket és szolgáltatásokat mutatjuk be, melyekkel az emberek „átléphessék a tér és az idő korlátait, s kiterjeszthetik képességeik, illetve lehetőségeik körét”. Kérem, engedjék meg, hogy bemutassak közülük párat!
Mobilitási termékek és szolgáltatások, melyekkel az emberek átléphetik a tér és az idő korlátait, s kiterjeszthetik képességeik, illetve lehetőségeik körét:
Cruise Origin - Egy autonóm jármű, amellyel ledönthető az idő jelentette korlát
Mivel a jármű utasterébe nem lehet belátni, a felhasználók azzal töltheti az utazási időt, amivel csak szeretnék. Például megbeszéléseket tarthatnak vagy szórakozhatnak családjukkal anélkül, hogy a külső környezet megzavarhatná vagy megfigyelhetné őket. Ilyenformán lazítható az idő miatti kötöttség, ami az emberek szerint az egyik legfőbb béklyó. Új mobilitási termékeink és szolgáltatásaink révén az emberek mindig, az év 365 napján, napi 24 órában hasznosan és/vagy élvezetesen tölthetik el idejüket, tehát jelentős értéket teremthetünk a számukra.
A GM-mel és a Cruise-zal közösen a Honda arra készül, hogy járművezető nélküli mobilitási szolgáltatást indítson Japánban a 2026. év elején.
Honda eVTOL és HondaJet - Mindkét eszköz három dimenzióban kibővíti a felhasználók világát, ezáltal segít a ledönteni tér korlátait
Ha ezeket a repülő járműveket kombináljuk a földi mobilitási rendszerekkel, az emberek még szabadabban, kötöttségek nélkül utazhatnak a földfelszínen, a tengereken és a levegőben, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hosszú távú utazások kevésbé lesznek fárasztóak és kevesebb időt visznek majd el. Így az emberek kiköltözhetnek a zöldövezeti, növényzetben gazdag peremkerületekbe, ugyanakkor a városokban dolgozhatnak, ha szükséges. Mindezt úgy írnánk le, hogy a „hely és a távolság jelentette korlátok leküzdése”. A háromdimenziós, zavartalan mobilitási forma segít az embereknek, hogy még élvezetesebb életet éljenek, továbbá egészségesebb legyen a munka és a magánélet egyensúlya.
SUSTAINA-C Concept - Egy jármű, amivel az emberek felülkerekedhetnek a korlátozott erőforrások jelentette problémákon
A mobilitási termékek különféle alapanyagokból készülnek, melyek között ott találjuk az acélt, a gyantát és a szövetet is. Igen ám, de ezek az anyagok csak korlátozottan állnak rendelkezésünkre. Ha a termékek előállítása és újrahasznosítása a megszokott formában folytatódik, előbb-utóbb eljön az idő, mikor a mobilitási eszközök gyártása jelentősen nehezebbé válik. A SUSTAINA-C Concept akrilgyantából készül, ami újrahasznosított, egyben újrahasznosítható. Az anyagok efféle körforgása lehetővé teszi, hogy leküzdjük a korlátozott erőforrások jelentette problémákat, egyszersmind megóvjuk a környezetet és megadjuk a felhasználóknak a szabad és élvezetes helyváltoztatás lehetőségét a jövőben is.
Az emberek képességeinek és lehetőségeinek bővítésére tervezett mobilitási termékek:
Honda Avatar Robot és a UNI-ONE - Velük még inkább kibővülhetnek az emberek képességei és lehetőségei
A távirányítású Honda Avatar Robottal anélkül kezelhetünk vagy tapasztalhatunk meg dolgokat, hogy személyesen jelen lennénk. A Honda Avatar Robot használatával leküzdhetőek a korlátozott mobilitás jelentette gondok, mi több az emberek aktív szerepet vállalhatnak olyan tevékenységekben is, amelyeknél személyesen nem lehetnek jelen.
A UNI-ONE egyszemélyes mobilitási eszköz, melyet egyszerű súlypontáthelyezéssel irányíthatnak a felhasználók, így kezeiket bármi egyébre használhatják a helyváltoztatás során. Az UNI-ONE a mozgásukban korlátozott emberek lehetőségeit is kibővíti.
Honda CI-MEV - Az önvezető mikromobilitási eszközt, amivel kibővíthető az emberek élettere
Ahogy az ember öregszik, egyre nagyobb nehézséget jelenthet számára a járművezetés, valamint a séta, és rengetegen vannak, akik olyan területen élnek, ahol nincs tömegközlekedés. Ezeknek az embereknek rendszerint egy zárt körön belül kell élnie. Ha léteznek termékek, amelyek könnyen használhatóak és jelentősen megkönnyítik az „utolsó mérföldes” helyváltoztatást, az emberek távolabbi helyekre juthatnak el, méghozzá gyakrabban és rövidebb idő alatt. Ha mindenki kiélvezheti a szabad mobilitás előnyeit, az embereknek több lehetősége van találkozni egymással, ami – úgy gondoljuk – a lehetőségek kibővítésével jelent egyet. Hozzáteszem, a Honda standján számos egyéb jövőbeni mobilitási eszköz is megtekinthető lesz.
Az „Álommobilitásunk" megteremtése a generatív mesterséges intelligencia által
A Honda idei standján nemcsak a Honda által megálmodott jövőbeli mobilitást mutatjuk be, hanem szeretnénk megkérni a látogatókat itt a kiállítási területünkön vagy a weboldalunkon, hogy vegyenek részt az „Álomhurok” projektünkben.
Ugyanis a Hondánál elkezdtük használni a generatív mesterséges intelligenciát, azért, hogy támogassuk tervezőink képességét kreativitásuk bemutatására. Az idei Japán Mobilitási Kiállításon a generatív mesterséges intelligencia az Ön által megálmodott jövőbeli mobilitás tervrajzait fogja létrehozni, és azokat a standunkon belüli "Loop Screen" képernyőre vetíti.
Az én álmom egy olyan világ megvalósítása, ahol a Honda logóját viselő mobilitási termékek a világ minden táján közlekednek – földön, vízen, levegőben, sőt még a világűrben is, és az emberek élvezik ezt a mobilitás adta valódi szabadságot. Hadd adjak tehát ötleteket álmaim mobilitásáról!
Az enyémhez hasonlóan az Ön álom-mobilitása is talán megjelenik. A kiállítás után kiválasztunk néhányat a felkerültek közül, melyeken a Honda kreatív munkatársai elkezdenek dolgozni. Kérem, látogasson el a Honda standjára, és szórakozzon jól álmai mobilitásának megrajzolásával!
Prelude Concept - A "vezetés örömét" a teljes mértékben villamosított jövőbe viszi
Bemutattam néhány olyan mobilitási terméket, amelyek megtestesítik a Honda álmait, és amelyek a mai és a jövőbeli Hondát képviselik. De tudjuk, hogy ügyfeleink még valamit várnak a Hondától, mégpedig sportos modelleket. A tavaly tartott - az autók elektrifikációjáról - üzleti tájékoztatónkon a jövő sportmodelljeiről beszéltem. Ma, előadásom zárásaként, szeretnék bemutatni egyet közülük - egy különleges sportmodellt.
Íme, a Prelude Concept.
A Honda mindig is elkötelezett volt a sportos járművek megalkotása iránt. A "prelude" szó pedig "előjáték vagy bevezető előadást" jelent. Ez a modell lesz a prelúdiuma azon jövőbeli modelljeinknek, amelyek a "vezetés örömét" szolgálják egy teljes mértékben villamosított jövőbe, és megtestesítik a Honda megingathatatlan sportos gondolkodásmódját. A Prelude Concept egy különleges sportmodell, amely olyan felemelő élményt nyújt majd, amely arra késztet, hogy örökké menjünk tovább, előre, s oly rendkívüli izgalmat, amelyet korábban soha nem éreztünk. Annak érdekében, hogy a "vezetés örömét" mi, mint Honda meg tudjuk valósítani, szorgalmasan haladunk a fejlesztéssel, ezért kérjük, tartsa magasan az elvárásait velünk és ezzel a modellel szemben.
Zárás
A Honda által megálmodott mobilizált jövőt és az ehhez tartozó eszközöket mutattuk be Önöknek. Kérem tehát, hogy jöjjenek el, és ismerjék meg, illetve éljék át a Honda jövőről szőtt álmait! Szeretnénk, ha megosztaná velünk álmait és mobilitásról alkotott elképzeléseit, s csatlakozna hozzánk, hogy együtt formálhassuk a jövőt! Köszönjük!