Honda e

A Honda elektromos autója

2020. január 27.

A járműipari trendek rendkívül gyorsan változnak manapság, sőt tán gyorsabban, mint valaha. Ennek hatására a szektor maga is folyamatosan formálódik, és egyre kevésbé emlékeztet egykori önmagára. A Honda előrejelzései azt jósolják, hogy 2030-ban már az elektronika, az automatizáció és a mobilitási szolgáltatások bűvkörében zajlanak majd a fejlesztések, amiben az is nagy szerepet játszik, hogy – környezetvédelmi okokból – egyre nagyobb az igény a tiszta üzemű járművekre, illetve a minél gyorsabb elektromos átállásra.

A Honda felismerte, hogy a technológiai újítások egyre-másra érkeznek, s egyértelműen az önvezető, mesterséges intelligenciára épülő rendszerekre, valamint a jármű és a tulajdonos közötti szorosabb kapcsolatra fókuszálnak a szakemberek. A vásárlók olyan mobilkommunikációs megoldásokra vágynak, melyek összekapcsolják autójukat elektronikai eszközeikkel és az egész világgal. Ez az emberközpontú gondolkodás a járműipari berkekben afféle paradigmaváltást hozott a fogyasztóknál is, akik egyre inkább szolgáltatásként, semmint termékként tekintenek a járművekre.

A kompakt, teljesen elektromos Honda e fejlesztőcsapatát a vállalat 2030-ra vonatkozó jóslata inspirálta, valamint a vágy, hogy jobbá tegyék a környezetet, főként a zsúfolt városokban. Tervezésekor tiszta lappal kezdtek a mérnökök, hogy olyan tökéletes koncepció születhessék, amely maradéktalanul igazodik a modern városi környezethez. Munkájukat természetesen az emberközpontú Honda-filozófia határozta meg, leginkább ennek köszönhető, hogy a Honda e tulajdonképpen minden téren új mércét állít.

A Honda e-t 2017-ben, tanulmányautóként mutatta be elsőként a gyártó, és Urban EV néven ismerhették meg az érdeklődők. Ezt követte a már majdnem sorozatgyártásra kész Honda e Prototype, ami a 2019-es Genfi Autószalonon ünnepelhette világpremierjét. A végső változat végül szintén 2019-ben a Frankfurti Autókiállításon állhatott a nagyközönség elé, és ahogy sejteni lehetett, óriási sikert aratott.

Ultramodern műszaki alapjai és fejlett, intelligens mobilkommunikációs eszközei révén az utasok mindig kapcsolatban maradhatnak a külvilággal. Ösztönösen kezelhető infotainment- szolgáltatásaival, illetve kommunikációs alkalmazásaival a Honda e új mércét állít a kompakt elektromos autók szegmenségben, különösképp, hogy dupla érintőképernyőjével, My Honda+ névre keresztelt okostelefon-alkalmazásával és – mesterséges intelligencián alapuló – személyi asszisztensével könnyedén belesimul a modern életvitelbe.

A hangutasításokkal vezérelhető Honda Personal Assistant (HPA) legfőbb előnye, hogy egyre inkább kiismeri a tulajdonos preferenciáit, így idővel egyre pontosabb válaszokat ad, még inkább megkönnyítve a mindennapokat. Szintén ezt a célt szolgálja a digitális kulcs, ami lehetővé teszi, hogy a tulajdonos az okostelefonjával kezelje az autó biztonsági rendszerét. E megoldás hozadéka, hogy a Honda e mindig nyitva, „kapcsolódva” és menetre készen fogadhatja vezetőjét, ha azt érzékeli, hogy közeledik.

A formaterv kidolgozásakor magas használati értékre és praktikus kialakításra törekedtek a szakemberek, azon túlmenően persze, hogy egyszerű, letisztult és egyedi karosszéria lásson napvilágot. A jellegzetes első és a LED hátsó lámpáktól kezdve, a töltő középre helyezett csatlakozóaljzatán át, a letisztult vonalvezetésig minden egyes apró részlet a kifinomultság és az aerodinamikai hatékonyság érdekében született, ezért is mondhatjuk, hogy a Honda e már az urbánus közlekedési eszközök következő generációját képviseli.

A céltudatos formatervezési filozófia hívta életre a hagyományos visszapillantó-tükrök helyett alkalmazott Oldalsó Kameratükör Rendszert (Side Camera Mirror System, SCMS) is, mely két 6”-os képernyőn jeleníti meg az autó mögött zajló eseményeket. Ez a technika elsőként jelenik meg a kompaktok szegmenségben, és a stílust illetően éppúgy komoly előrelépést jelent, mint a menetbiztonságra és az aerodinamikára nézve.

Igazodván az egyszerű és letisztult kocsitesthez, a beltérben csupa lágy tapintású, kortárs anyag, valamint megnyugtató, lounge-szerű hangulat fogadja az utasokat, ami azonnal kizökkent a hétköznapok rohanásából. Hála a nagy tengelytávnak, a helykínálat a magasabb méretosztályú modelleket idézi, sőt egy fokkal még tágasabbnak hat a kabin, hiszen az első sor is átjárható.

Mindemellett a Honda e menetbiztonsági és vezetést segítő kiegészítők teljes sorával igyekszik megkönnyíteni a városi közlekedést. Az összeállítás részeként három új fejlesztést vezet be a Honda. Az Ütközés Erejét Mérséklő Gázpedál-vezérlés előre- és hátramenetben egyaránt megakadályozza a hirtelen kigyorsításokat, továbbá azt sem engedi, hogy elinduljon az autó, ha akadályt érzékel útjában. A Kis Sebességű Automatikus Fék (ti. Low Speed Brake Function) lassú manőverezésnél hozza működésbe a fékrendszert, amennyiben veszélyhelyzetet érzékel, a Követett Autó Indulására Figyelmeztető Rendszer pedig jelzi a vezetőnek, ha az előtte álló elindul (pl. közlekedési lámpánál).

Ugyancsak újdonság a Honda Automata Parking (ti. parkolóasszisztens), ami megkeresi a Honda e befogadására alkalmas parkolóhelyeket, és megmutatja a HMI kijelzőjén, milyen helyzetbe álljon a vezető ahhoz, hogy a rendszer megkezdhesse az automatikus manővert.

A vadonatúj elektromos autókhoz szánt platformot úgy tervezték, hogy kivételes vezetési élményt nyújtson és lehengerlő menetdinamika jellemezze városi környezetben. Az erős villanymotor, a kompakt kocsitest, a 4,3 méteres fordulókörsugár, az 50:50 arányú súlyelosztás és az alacsony tömegközéppont sportos, lendületes karakterrel ruházza fel a típust. Ehhez társul a csendes, kifinomult működés és a kellemes vezetési élmény és az egyedülállóan gyors gázreakció, ami azonnali kigyorsításokkal segíti az előrejutást a zsúfolt utcákban. Az Egypedálos Vezérlést (Single Pedal Control) két üzemmódban használhatja a Honda e vezetője: Normál állásban a higgadt, nyugalmas városi autózáshoz igazodik, míg Sportba kapcsolva közvetlenebbé válik a modell.

A Honda e-t két változatban kínálja a japán gyártó. Már a Honda e néven értékesített alapmodell is 222 km-es hatótávolsággal (WLTP szabvány szerint) és igen gazdag felszereltséggel büszkélkedhet, a – 16 vagy 17”-os felnikkel rendelhető – Honda e Advance verziót pedig a nagyobb teljesítmény mellett olyan csemegék teszik igazán vonzóvá, mint a hagyományos belső tükröt kiváltó Középső Kameratükör Rendszer (Centre Camera Mirror System), a prémium hifi, a fűtött szélvédő és kormány, valamint a Honda automata parkolást segítő rendszere (Honda Parking Pilot).

A fejlett, elektromos hajtáslánc a Honda már bevált műszaki megoldásait kamatoztatja, s mivel igen gyorsan tölthető, a minden nap ingázóknak is ideális választás. A 35,5 kWh-os akkumulátora 222 km-es hatótávolságot garantál (WLTP szabvány szerint), és a villámtöltővel akár 30 perc alatt 80%-ra tölthető. Az egyedi hőmérséklet-szabályozó rendszer hideg és meleg időben egyaránt maximalizálja az akkumulátor kapacitását, illetve a hatótávolságot, s gyakori váltakozó áramú villámtöltést is lehetővé tesz.

A Honda e az „Electic Vision” (Elektromos látomás) néven meghirdetett európai termékstratégia égisze alatt jelent meg a Honda kínálatában, azzal a szándékkal, hogy még inkább környezetbarát és fenntartható legyen a japán vállalat modellpalettája. A márka törekvésre, hogy az öreg kontinensen forgalmazott új Honda személygépkocsik többsége elektromos üzemmódra is képes legyen 2022-re. A céldátum eredetileg 2025 volt, de a márka vezetői felgyorsították az átállási folyamatot, újfent tanúbizonyságát adva elkötelezettségüknek, valamint kipróbált elektromos és hibrid hajtásláncaikba vetett bizalmuknak.

Munkájuk gyümölcseként az elkövetkező 36 hónapban öt további elektromos (alternatív) üzemmódban is használható Honda érkezik a piacra, közöttük a vadonatúj, kizárólag hibrid változatban kapható Jazz-zel, egy stílusos szabadidő-autóval és egy új, teljesen elektromos modellel. A Honda új e:Technology márkaneve a vállalat minden elektromos termékén megjelenik majd, hogy világszerte egységbe kovácsolja a cég környezetbarát fejlesztéseit. A 2022-es teljes európai elektromos átállás érdekében a Honda minden európai modelljébe beszereli a dupla motoros e:HEV rendszert, kezdve a Jazz következő, 2020 nyarán érkező nemzedékével.

Emellett fenntartható jövőbéli energiaforrásokon is dolgozik a társaság, többek között városi töltőrendszerek, házi töltők és kereskedelmi energiaszolgáltatások fejlesztését vállalva magára. A Honda Power Charger például a Honda új házi töltője. Azon túlmenően, hogy gyors és megbízható otthoni eszköz, minden elektromos Hondához kiváló és a kapcsolódó okostelefon-alkalmazással távolról is vezérelhető.