A Honda Civic 50 éve

A Honda Civic egy kompakt, stílusos és gazdaságos kétajtós szedánként indult, és a bevezetése óta eltelt 50 év alatt a világ egyik legnépszerűbb ferdehátú modelljévé nőtte ki magát. 2022-ben világszerte több mint 27 millió járművezető nevezheti magát büszke Civic-tulajdonosnak.

Utazzunk vissza az időben a modell születéséhez, és nézzük meg, hogyan vált nemzetközi szupersztárrá!

A kezdetek – 1972 nyara

A 70-es évek elején az üzemanyagárak meredeken emelkedni kezdtek, ezért megnőtt a kereslet a kisebb, megfizethetőbb, alacsonyabb üzemanyag-fogyasztású autók iránt. A Honda, amely már akkor is arról volt ismert, hogy mindig egy lépéssel előrébb jár és a jövőbe tekint, készen állt egy üzemanyag-takarékos motorral, és a Civic első generációja 1972-ben jelent meg az utakon - éppen az 1973-as olajválság előtt. A „Civic” név arra utal, hogy a Honda egy olyan autót szeretett volna alkotni, amely „a lakosság és a városok” számára készült.

A Honda Civic 10 generációja

A Honda innovációs örökségéhez hűen a Honda Civic minden újabb generációja valami új, korszerű megoldással ruházta fel az autót. Nézzük meg, hogyan alakult át ez a modell az elmúlt 50 évben!

1. generáció (1972–1979)

A legelső Honda Civic egy kétajtós szedán volt, amely 1972. július 11-én jelent meg. A szlogen a következő volt: „Elvisszük oda, ahová menni szeretne”. Ez a modell 1975-ben jelent meg Európában két- és háromajtós kivitelben. Az 1169 köbcentiméteres, négyhengeres, vízhűtéses motorral szerelt Civic azonnali sikert aratott. Ólmozott és ólommentes üzemanyagot egyaránt lehetett bele tankolni – ez utóbbi akkoriban újdonságnak számított.

A Honda még ebben az évben bemutatta az Egyesült Államokban úttörő CCVC motorját (Compound Vortex Controlled Combustion).

Míg más gyártók katalizátorokra támaszkodtak a szennyezőanyagok semlegesítése érdekében, addig a Honda CVCC technológiája eleve kevesebb ilyen anyagot bocsátott ki. Hatékony égési ciklusának köszönhetően a Civic kipufogógáz-katalizátor nélkül is túlteljesítette a levegő tisztaságára vonatkozó szigorú új előírásokat, így nem csupán enyhítette, hanem meg is oldotta a problémát.

2. generáció (1979–1983)

Az 1979 júniusában bemutatott második generációs Civic markánsabb megjelenést kapott, és magasabb, hosszabb és szélesebb lett. Alapfelszereltségként 1335 köbcentiméteres motorral és háromsebességes váltóval volt felszerelve.

Emellett egy üzemanyag-takarékos (FE) típus és egy sportos (S) változat is megjelent, és a modell története során először Európában is kaphatóvá vált az ötajtós ferdehátú típus. Eddig ugyanis csak a két- és háromajtós változat volt elérhető.

3. generáció (1983–1987)

1983 szeptemberében megérkezett a 3. generáció a Civic klasszikus, az 1980-as évekre oly jellemző szögletes formavilággal. A sportos CRX – amely mára kultikus státuszra tett szert a nagy teljesítményű autók világában – a maga korában kivételesen jól megtervezett darab volt, egyes változatok 160 lóerő leadására is képesek voltak. Mindez ráadásul lenyűgöző üzemanyag-fogyasztási értékekkel társult, így nem meglepő, hogy ebből a modellből is rengeteg fogyott, amit a hosszú várólisták is bizonyítottak.

A Honda emellett 1984-ben bevezette az összkerékhajtást (4WD) és a hatfokozatú kézi sebességváltót is. Akkoriban az összkerékhajtás általában csak a nagy teljesítményű autókban és a terepjárókban volt megtalálható, így a 4WD Civic ritkaságnak számított a kategóriájában.

Az összkerékhajtás eredetileg gombnyomással működött, de hamarosan kifejlesztettük a „Real Time” automatikus technológiát, amely csak szükség esetén ad hajtást mind a négy keréknek – ezt a technológiát máig alkalmazzuk.

4. generáció (1987–1991)

1987 szeptemberében megérkezett a Civic 4. generációja, amely új, 1,5 literes és 16 szelepes motorcsaláddal volt kapható, és lágyabb formákat is kapott. Az üzemanyag-befecskendezés és a híres kettős keresztlengőkaros felfüggesztés az alapfelszereltség részévé vált, ami sportosabb kormányzást és jobb vezetési élményt eredményezett.

5. generáció (1991–1995)

A Honda teljesen átalakította a Civiciet, amely 1991 szeptemberében teljesen új formában lépett be a '90-es évekbe – az 5. generáció új, aerodinamikus megjelenése akkoriban egyedinek számított. 1994-ben számos új biztonsági funkciót is bevezettünk, köztük az alapfelszereltség részét képező utasoldali légzsákokat és az opcionális blokkolásgátló fékrendszert.

6. generáció (1995–2000)

Az 1995 szeptemberében megjelent 6. generációs ferdehátú nagyobb méretű volt az előző generációnál, a kupékkal és szedánokkal azonos 262 cm-es tengelytávval rendelkezett. A Civic ezzel maga mögött hagyta a kompakt szuperminik kategóriáját, és tett egy lépést a családi ferdehátúak világába.

Az autós szórakoztatórendszerek terén is komoly előrelépés történt: ez a generáció volt az első, amelyben CD-lejátszó is helyet kapott.

1997-ben a Honda bevezette a nagy teljesítményű Civic Type R típust – az „R” a „racing” (versenyzés) szó rövidítése.

7. generáció (2000–2005)

Az új évezreddel új Civic is érkezett, amely a tágas terekre és a kényelemre helyezte a hangsúlyt. Az új, magasabb, egyterű ferdehátú kialakítás tökéletes volt a családok számára. A kettős keresztlengőkaros felfüggesztést kivezettük, helyette megjelent a MacPherson-rugóstag, ami jobb irányíthatóságot és kényelmesebb utazást eredményezett. 2001-ben jelent meg Európában az első generációs Civic hibrid és a képen látható első Type R.

8. generáció (2005–2011)

A Honda 2005 szeptemberében gyökeresen átalakította a Civicet, futurisztikusabb külsőt és díjnyertes ergonómiájú belső térrel ruházta fel az új modellt. A Honda különböző karosszériaváltozatokat hozott létre az egyes piacokra – az Egyesült Államokban és Ázsiában szedánt és kupét vezetett be, Európában pedig a három- és ötajtós ferdehátút.

9. generáció (2011–2017)

A 9. generációban elsőként helyet kapott a Honda új Eco Assist technológiája, amely 10 százalékkal csökkentette az üzemanyag-fogyasztást. Az aerodinamikai fejlesztések és a súlycsökkentés révén tovább nőtt a hatékonyság. Ennél a modellnél is kiemelt hangsúlyt kapott a biztonság, így a Civic ötcsillagos minősítést kapott az Euro NCAP biztonsági tesztjén – ez az elérhető legmagasabb érték.

10. generáció (2017-től napjainkig)

Az Európában 2016-ban bemutatott 10. generációs Civic radikálisan új külsőt kölcsönzött a modellnek. Elegánsabb és sportosabb ferdehátú kialakítást kapott, a belső tér pedig több csúcstechnológiás infotainment megoldást és biztonsági opciót tartalmazott, mint a legtöbb hasonló osztályú autó.

A 11. generációs Honda Civic

Mit hoz a jövő a Honda Civic számára? 2022-ben két nagy mérföldkő van a láthatáron: a Civic 50. születésnapja és a teljesen új, 11. generációs Civic e:HEV megjelenése.

Európában kizárólag hibrid változat lesz kapható, amely a Honda fejlett e:HEV teljes hibrid technológiájára épül. Ez a menet közben önmagát töltő jármű képes csendesen, tisztán elektromos energiával is közlekedni, emellett izgalmas, villamosított teljesítményt kínál, hatótávolságának köszönhetően pedig hosszabb távolságok megtételére is kiválóan alkalmas.

A kor követelményeinek megfelelően sportos, mégis kifinomult megjelenést ígér, de a Civic védjegyének számító kényelmi és biztonsági funkciók, valamint tágas belső tér sem hiányozhat az új dizájnból.

Egy új, 2022-es Honda Civic elülső háromnegyedes nézete, fehér színben, kék fénnyel megvilágított stúdióban