- A Honda e lett a Nemzetközi Év Autója 2021-ben a World Urban Car (A világ legjobb városi autója) kategóriában
- A Honda e az összevont értékelésben is remekül, az első három között szerepelt, és a World Car Design (A világ legjobb járműipari formaterve) kategóriában is jelölték
- A Honda Jazz dobogósként zárta a World Urban Car (A világ legjobb városi autója) kategória szavazását
- A díjak és jelölések a Honda – kompromisszumok nélkül tervezett – fejlett és szép eszközök iránti elkötelezettségének újabb tanúbizonyságai
Folytatódik a Honda sikerszériája – ezúttal a 2021-es Nemzetközi Év Autója díj döntőbizottsága ismerte el a gyártó autóinak kiválóságát. A nyertesek között ott volt a Honda e is, ami a World Urban Car (A világ legjobb városi autója) kategóriában első, az összevont értékelésben pedig dobogós lett. A Honda Jazz e:HEV ugyancsak pódiumon végzett a ugyan ebben a csoportban, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a japán márka termékei domináltak a városi négykerekűek mezőnyében.
A páratlanul fejlett, kompakt városi autók nagyban hozzájárulhatnak, hogy a Honda beváltsa ígéretét, miszerint főbb európai modelljei 2022-ban már mind képesek lesznek elektromos üzemmódban is haladni.
A márka első teljesen elektromos európai autójaként bemutatott Honda e-t elismert szakértők alkotta döntőbizottság - 28 országból delegált 93 újságíró - szavazta meg a világ legjobb városi autójának. A Nemzetközi Év Autója díjjal a városi, luxus-, teljesítmény- és formatervezés-kategória legjobbjait jutalmazzák, a Honda e egyebek mellett a közvetlen, szórakoztató vezetési élményért, az egyedülállóan fejlett, mobilkommunikációra képes fedélzeti elektronikáért és a feltűnő, kortárs stílusban fogant karosszériáért „vehette át” az oklevelet.
Megannyi világszerte besöpört díjával a Honda e afféle globális mérce lett a járműipari formatervezés és a fejlett e-mobilitás területén. A Honda népszerű EV-je két Red Dot díjat is magáénak tudhat (közöttük a legjobbak legjobbjának járó Best of the Best 2020-at), és a németországi Red Dot múzeumban is kiállították.
A modell 2019-ben Honda e Prototype néven debütált a Frankfurt Motor Show-n, s azonnal meg is kapta az ECOBEST titulust az AUTOBEST zsűrijétől, sőt az Év autójának választották Németországban és a New Energy kategóriában is diadalmaskodott. Az év elején a Nemzetközi Év Női Autója 2021 választáson is kivívta az elsőséget, méghozzá a Best EV (ti. legjobb elektromos autó) kategóriában.
A Honda e fejlesztéséért felelős tervezőgárda vezetője, Tomofumi Ichinose elmondta: „Igazán megtisztelő, hogy ilyen nagy presztízsű díjat kaptunk. Szeretném megköszönni a zsűrinek a teljes Honda-csapat nevében. Az egyedi, fejlett, urbánus környezetre optimalizált Honda e egészen különleges modell. Olyan vásárlóknak készül, akik szeretnének középpontban lenni saját autójukban, ugyanakkor fontos számukra az állandó kommunikáció és a károsanyag-kibocsátás nélküli városi közlekedés. Mindemellett tervezőcsapatunk olyan jármű megalkotását tűzte ki célul, ami barátságos, emberi, nem rideg, és érezni rajta, hogy lelke van.”
A Honda e mellett a kizárólag hibrid hajtáslánccal elérhető Jazz e:HEV is remekelt: dobogós lett a World Urban Car (A világ legjobb városi autója) kategóriában. A döntőbizottságot a hatékony és közvetlen hibrid rendszer, az átgondolt tervezés, valamint a hatalmas belsőtér és a kimagasló kényelem nyűgözte le.
A Jazz és Jazz Crosstar alkotta páros – a használati érték, a formaterv és a menetbiztonság páratlan egyensúlyáért – már a Red Dot Awards 2021 díjat is megkapta, méghozzá a legfontosabbnak mondható terméktervezés-kategóriában. A Red Dot nemzetközi zsűrije a legmagasabb minőségű termékeket jutalmazza, különös tekintettel a terméktervezésre, illetve a gyártó márkaépítéssel és kommunikációval kapcsolatos tevékenységére.
Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke elmondta: „Nagyon örülünk ennek az eredménynek, és annak, hogy a Nemzetközi Év Autója díj döntőbizottsága elismerte munkánkat. Mikor új autót tervezünk, azt szeretnénk, hogy ne csak műszaki jellemzői miatt vásárolják meg az emberek. Ezek az autók magukénak tudhatják a Honda alapvető értékeit, ugyanakkor új értékek birtokában adnak választ napjaink kihívásaira. Különböznek az átlagos közlekedési eszközöktől és a felhasználót, illetve a felhasználói igényeket állítják középpontba. Hihetetlenül jól esik, hogy a Nemzetközi Év Autója díj mögött álló szervezet elismeri törekvéseinket, köszönjük nekik az elismerést!”
A Nemzetközi Év Autója díjért csak olyan modellek indulhatnak, melyeket legalább két fő piacon, illetve két földrészen forgalmaztak 2020. május 1. és 2021. május 1. között. További elvárás, hogy legalább 5000 darab készüljön a típusból, ne legyen hosszabb 4,2 méternél és hivatalosan is közlekedhessen közúti forgalomban. Az idén 17. alakalommal odaítélt díj döntőbizottsága a vásárlók valódi igényeinek tükrében vizsgálja a modelleket, és arra törekszik, hogy elismerje és jutalmazza a kiválóságot, a vezető fejlesztéseket és az ötletes megoldásokat a járműipar gyorsan változó világában, egyszersmind ösztönözze az alkotókat.