Hamarosan megérkezik a szalonokba a vadonatúj Honda Jazz, a vásárlók pedig annak tudatában vehetik majd át autójukat, hogy a modell tervezőit a márka F1-es hibrid versenygépe inspirálta. Mint ismeretes, a Honda által fejlesztett Formula 1™ Hybrid Power Unit roppant versenyképesnek bizonyult a pályán, ugyanakkor nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a japán vállalat munkatársai még több tapasztalatot halmozhassanak fel a hibrid hajtásláncok terén. Ez a páratlan tudásbázis adta az alapot az e:HEV hibrid rendszer kidolgozásához, alighanem ennek köszönhető a konstrukció egyedülálló hatékonysága is.
Az F1-es kocsiban dolgozó 1600 cm3-es, RA620H típuskódú, belső égésű motorhoz speciális energia-visszanyerő rendszer kapcsolódik, amelynek különféle részegységei a fékezés és a kipufogás során keletkező – amúgy veszendőbe menő – energiát hasznosítják a dinamikusabb gyorsulás és a kisebb turbólyuk érdekében. A tavalyi szezonban az Aston Martin Red Bull Racing és a Scuderia Toro Rosso (mai nevén Scuderia AlphaTauri) F1-autóiban dolgozott a Honda hajtáslánca, három versenygyőzelemhez és hat dobogós helyezéshez hozzásegítve a csapatokat.
A futamokon a Honda mérnökei folyamatosan figyelték és optimalizálták az energia-visszanyerő rendszer működését, hogy egyre nagyobb teljesítményt sajtoljanak ki a hajtásláncból. Ez a gondolkodásmód határozta meg a Honda személyautókba szánt, modern e:HEV fejlesztését is, melynek előnyeit immáron a vadonatúj Jazz e:HEV vásárlói is kiélvezhetik.
Az e:HEV hibrid rendszer visszaforgatja az energiát és az akkumulátor töltésére, illetve a teljesítmény fokozására fordítja, ráadásul észrevétlenül, gördülékenyen kapcsol a menetüzemmódok között és minden helyzetben maximális hatékonyságot szavatol.
Yasuaki Asaki, az RA620H fejlesztőgárdájának vezetője elmondta: „A Formula-1 versenyhétvégéin nagyon kell figyelnie a versenycsapatoknak, hogy csak annyi üzemanyagot használjanak, amennyire a szabálykönyv lehetőséget ad. Az adott mennyiség természetesen beosztható, de vannak olyan szituációk, amikor több naftára, illetve nagyobb teljesítményre lenne szükség, és olyanok is, amelyeknél adott a spórolás lehetősége, például, ha biztonsági autó mögött halad a mezőny. Bárhogy is, a tökéletes egyensúlyhoz elengedhetetlen a mérnökök és a pilóták közötti folyamatos, hatékony kommunikáció. A közúti közlekedésre optimalizált e:HEV hibridnél ugyancsak a kedvező teljesítmény/üzemanyag-fogyasztás arány elérése volt a cél, ezért a vezérlőegységet úgy programoztuk, hogy minden menetüzemmódban a lehető leghatékonyabb legyen a modell.”
Maga az e:HEV rendszer vadonatúj fejlesztés a Jazzben, tervezésekor a magával ragadó vezetési élményt jelölték meg legfőbb célul az alkotók. Alapját két kompakt, ámde nagy teljesítményű villanymotor adja, ezekhez kapcsolódik az 1,5 literes, DOHC-vezérlésű, benzines i-VTEC egység. Energiaforrásként lítium-ion akkumulátorcsomag szolgál, az erőátvitelről pedig innovatív, fix áttételű nyomatékelosztó gondoskodik. A lehető leghatékonyabb működés érdekében a teljesítményleadást intelligens vezérlőelektronika szabályozza, ami kifinomult, egyszersmind közvetlen viselkedést garantál.
Az igazán magával ragadó vezetési élmény és a kimagasló hatékonyság érdekében a fejlett e:HEV hibrid hajtáslánc három menetüzemmódban használható, melyek között észrevétlenül vált a vezérlőelektronika.
- Elektromos (Electric Drive), azaz tisztán elektromos üzem esetén a lítium-ion akkumulátorról táplált villanymotor mozgatja az autót.[1]
- Hibrid üzemmódba (Hybrid Drive) kapcsolva a benzines erőforrás hajtja az áramtermelésért felelős generátor, ezáltal biztosítva az elektromosságot az autót mozgató villanymotornak.
- Benzinmotor (Engine Drive) állásban a benzin üzemanyaggal hajtott motor tengelykapcsoló beiktatásával, közvetlenül hajtja meg a kerekeket.
Városi környezetben általában a hibrid és az elektromos üzemmódok közötti – szinte észrevétlen – kapcsolásokkal éri el a rendszer várt hatékonyságot, míg ha a főként autópályán ideális benzinmotor (Engine Drive) program fut, a belső égésű motor forgatja a kerekeket, az elektromos hajtómotor csak akkor kapcsolódik be a hajtásba, ha a vezető erőteljesen gyorsít és igazán nagy teljesítményre van szüksége.
Hybrid Drive módban a benzinmotor termelte áramot egy generátor révén az akkumulátorok töltésére is fordíthatja a rendszer. Fékezéskor az Electric Drive üzemmód aktiválódik és a rendszer, a regeneratív féket kihasználva, elektromossággá alakítja a mozgási energiát.
Hagyományos váltó helyett újonnan fejlesztett, elektronikus szabályozású, folyamatosan változó áttételű automatikus erőátvitel (Electronically Controlled Continuously Variable Transmission; eCVT) került a Jazz e:HEV-be, ami egyszerű, fix áttétellel teremt kapcsolatot a mozgatásért felelős részegységek között. Az eredmény kifinomult, megnyugtató nyomatékleadás - az indulásnál nincs kellemetlen megtorpanás - és egyenletes gyorsítás minden menetüzemmódban.
A Honda motorsport-története egészen 1958-ig nyúlik vissza, míg az első F1-győzelmet 1965-ben ünnepelhették az ikonikus gyártó munkatársai. Mióta a márka jelen van a száguldó cirkusz porondján, 74 nagydíjat és hat konstruktőri kupát tudhat magáénak és nem utolsó sorban – a legmagasabb szintű motorsport-szereplésnek köszönhetően – olyan tudásra tett szert, amivel közúti járműveit is tökélyre fejleszthette.